|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 49 találat | lapozás: 1-30 | 31-49 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dimény Áron 2016. február 16.Dr. Úry Előd kapta a Korunk KulcsátMecénási tevékenysége elismeréseként dr. Úry Előd fogorvos, a Soproni Erdélyi Kör elnöke vehette át a Korunk éves díját, a Korunk Kulcsát tegnap este a Minerva Művelődési Egyesület székházában, a folyóirat alapításának 90. évfordulójára szervezett ünnepségen. Kántor Lajos, a Korunk Baráti Társaság elnöke felidézte, hogy Úry Előd 1990 márciusában telepedett át családjával Magyarországra, ugyanakkor arra is utalt, hogy ő az első orvos, aki a 2004 óta évente átadott elismerést megkapja. Az est folyamán Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke és Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője elevenítette fel a folyóirat történetének fontosabb mozzanatait, Albert Csilla, Bogdán Zsolt, Dimény Áron és Györgyjakab Enikő színművészek előadásában pedig az elmúlt 90 év terméséből hangzottak el szövegek. A zenei pillanatokról a Concordia vonósnégyes gondoskodott, amelynek tagjai Orbán György Öt madrigálját tolmácsolták. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 22.Kántor Melinda, a „stréber” színésznőPontosságnak márpedig lennie kell a színpadon, az előadáson a színésznek kutya kötelessége teljes mértékben jelen lenni – fejtette ki Kántor Melinda színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom beszélgetéssorozatának pénteki meghívottja. A színésznő úgy fogalmazott, az, hogy mi a véleménye a színházról, a rendezőről, a kollégáról, az ő magánügye. Az eseményen Dimény Áron és Kali Andrea színművészek beszélgettek Kántor Melindával, a Livingroom hagyományaihoz híven végigkövették a meghívott életútját, így többek az is szóba került, hogyan lett belőle színész, miért ezt a pályát választatta. „Stréber vagyok, szeretem amit csinálok, ezért dolgozom” – vallotta be Kántor Melinda. Elmondta, „több” szeretett volna lenni színésznél, gyerekként például orvos akart lenni, „mert a színész az színész”, később inkább atomfizikus. Gimnáziumban matek-fizika osztályba járt, ekkor megszerette a német nyelvet és német nyelvtanárnak készült. Ennek köszönhette, hogy megismerkedhetett Goethe műveivel, illetve a német kultúra más jeles alkotóival. A beszélgetésből, amelyen sorra vették azokat az előadásokat, amelyekben a színművész játszott, kiderült az is, Kántor Melindának meglehetősen viszontagságos gyerekkora volt: szülei elváltak, édesapját csak látásból ismerte, édesanyját elvesztette, még mielőtt érettségizett volna. Az iskolában túlzott igazságérzete sodorta bajba, egy alkalommal hozzávágta a cipőjét tanárnőjéhez, mert úgy érezte, hogy az igazságtalanul „tépte meg” egyik osztálytársnőjét. Egy alkalommal pedig az osztálypénzből két zsák vállfát vásárolt egy utcai árustól. A beszélgetésen szó esett bölcseleti kérdésekről is, például arról, hogy hogyan lehet az ember boldog. Kántor Melinda határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. „Ha nem találod meg önmagadban a boldogság forrását, nincs az az atyaúristen, aki téged boldoggá tudna tenni” – szögezte le a színésznő. Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2016. április 15.Művészeti programok az Iskola másként hétenHárom előadással kedveskednek az operában Az Iskola másként alternatív oktatási hét keretében kis- és általános iskolásoknak szánt előadásokkal örvendezteti meg fiatal közönségét a Kolozsvári Magyar Opera, derül ki az intézmény közleményéből. Az operában április 19-én, kedden délelőtt 11 órától – a budapesti Turpinszky Gippert Bélával a címszerepben – Erkel Ferenc Bánk bánját (rendező: Dehel Gábor, karmester: Kulcsár Szabolcs) láthatja a közönség. A másfél órás jelmezes és zenei magyarázatokkal egybekötött rendhagyó leckeelőadást Gombár Annamária rendező tartja (összeállította: Gombár Annamária és Kulcsár Szabolcs). Április 20-án, szerdán, szintén délelőtt 11 órától Venczel Péter és Moravetz Levente Ali Baba és vAgy negyven rabló című családi musicaljét (r.: Moravetz Levente, karmester: Kulcsár Szabolcs) tekinthetik meg az érdeklődők. Az intézmény balettkara Szergej Prokofjev Hamupipőkéjét adja elő április 21-én, csütörtökön délelőtt 11 órától (rendező-koreográfus: Rareş Arcadie Cîmpean, karmester Horváth József) a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. Az operában ezúttal is lesz kulisszalátogatás, a Fedezd fel magadnak az operát! elnevezésű programra több száz diák jelentkezett. Színházi műhely a stúdióban Színházi műhelyt szervez 5–8. és 9–12. osztályos tanulók számára az Iskola másként héten a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A műhelymunka résztvevői a társulat színészei segítségével tapasztalhatják meg azt a folyamatot, amely során egy szöveg jelenetté alakul. A műhely vezetői: Albert Csilla, Árus Péter, Bodolai Balázs, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Dimény Áron, Farkas Loránd, Györgyjakab Enikő, Kántor Melinda, Pethő Anikó, Váta Loránd. Az egy délelőttös foglalkozás során a résztvevőket 4-5 fős csapatokra osztják; minden csapat kap egy szöveget, majd néhány instrukciót is. A csapaton belül leosztják a szerepeket: a diákok lehetnek színészek, rendezők, díszlet- és jelmezfelelősök, de még fotósok/videósok is, akik majd a folyamatot dokumentálják. A stúdióteremben április 19-én, kedden zajló műhelyek időpontjai: 9–11.30 óra (5–8. osztályosok), 12.30–15 óra (9–12. osztályosok). Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 15.Könyvturi és élőkönyvtár ma, a Kaszinóban!A papír alapú olvasás népszerűsítését és a sztereotípiákkal való szembesülést tűzte ki céljául Kolozsváron a Könyvturi | élőKönyvtár idei kiadása. Az egész napos eseményt második alkalommal rendezik meg, ma, a sétatéri Kaszinó épületében. A szervezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Báthory István Alapítvány és a NonStop Office végzi, a Perspektíva és Campus diákújságok közreműködésével. A rendezvény mottója – Nézz szembe a félelmeiddel és találkozz személyesen a sztereotípiáiddal! – arra ösztönzi az érdeklődőket, hogy ne mulasszák el a lehetőséget, hogy különbözőségükről, félelmeikről nyíltan beszélő emberekkel találkozzanak. Ezeket az élőkönyveket többek között a cigány, a feminista, a fogyatékossággal élő, a zsidó, a szőke nő, a nyugdíjas testesítik meg. Emellett a politikai, kulturális életben és a szórakoztató iparban tevékenykedő „lapoznivalók” között jelen lesz Dimény Áron színész (15–18 óra között), György Botond humorista (10–16), Hegedüs Csilla műemlékvédő (), Horváth Anna alpolgármester (18–20), Magyari Tivadar író (17–20), Tibori Szabó Zoltán újságíró (10–13). Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 5.Öregek könyve - bemutató a színházbanA munkafolyamat vége felé közeledve úgy tűnik, az eredeti szövegnek kevesebb mint a fele maradt meg Szilágyi Domokos Öregek könyve című költeményéből, a 699 verssorból mintegy 320 hangzik majd el a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában. Fel sem merült, hogy a szöveget versmondásként közvetítsék a nézőknek; sokkal inkább törekedtek arra, hogy igazi színházi produkciót hozzanak létre, ebben pedig a színészi mozgásnak, a koreográfiának, a színeknek és a hangeffektusoknak egyaránt fontos szerep jut – derült ki a szombat esti bemutatót beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón. Dimény Áron színművész kifejtette: ahogy a munkával haladtak előre, valamennyi alkotótárs komponált egy-egy újabb réteget a rendező, Mihaela Panainte által kínált, erőteljes koncepcióra. Az előadás koreográfusa Györgyjakab Enikő és Yves Marc, díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu, a hanganyagot Şerban Ursachi állította össze. A maszkokat Varga-Járó Ilona készítette, dramaturg: Balázs Nóra. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 5.Fejtől s lábtól – felolvasóest a Minerva-házbanKülönleges eseményre hívjuk az irodalomkedvelőket: felolvasószínházzal egybekötött író-olvasó találkozót szervezünk május 10-én, kedden este 7 órától a kolozsvári Minerva-házban. Tompa Andrea Fejtől s lábtólcímű nagysikerű regényéből a Kolozsvári Állami Magyar Színház két remek színésze – Albert Csilla és Dimény Áron – által dramatizált és előadott változatot hallgathatják meg az érdeklődők, majd ezt követően beszélgetés lesz a szerzővel és a két színművésszel. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 12.Kettő színész és egy író járt a Minerva-házbanHogy miért különleges (akár újra és újra is) meghallgatni a Kolozsvári Állami Magyar Színház két művésze, Albert Csilla és Dimény Áron által dramatizált és előadott produkciót, amelyet Tompa Andrea Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben című nagysikerű regényéből készítettek? A legegyszerűbb válasz talán az lenne: meg kell tapasztalni. A remek élményeken túlmenően meghozhatja például az emberek kedvét ahhoz, hogy kézbe vegyék és elolvassák a Pesti Kalligram gondozásában 2013-ban megjelent, s azóta több kiadást is megért művet. A Minerva Művelődési Egyesület és a Szépírók Társasága által közösen szervezett kedd esti találkozó is alkalmat teremthetett erre, lelkiekben és szellemiekben is töltekezhettek mindazok, akik ellátogattak a Minerva-házba. A felolvasás után Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett a szerzővel és a színészekkel. Immár kilencedik alkalommal lépett közönség elé a Fejtől s lábtól – kettő orvos Erdélyben című regény nyomán készült felolvasóesttel Albert Csilla és Dimény Áron, hatodjára a szerző, Tompa Andrea jelenlétében. – Általában felmerül bennem, hogy talán unni fogom, hiszen újra és újra találkoznom kell a szövegemmel. Viszont én nem a saját szövegemként hallgatom, mert ez egy önálló színészi produkció, azt élvezem, amit ez a két színész tesz – magyarázta a szerző a Minerva-házban tartott keddi közönségtalálkozón. Szereti, ahogyan a regény nyelvezetét tolmácsolják: „nem valamiféle kínlódás ennek a megmutatása, hanem úgy hat, mintha a mindennapokban is ezt a nyelvezetet használnák ”. Megkedvelte a karaktereket, akiket a szöveg dramatizálása és előadása során létrehoztak, mint megjegyezte, Albert Csilla és Dimény Áron nélkül „nincsenek ezek a karakterek, vagy nem lettek volna ilyenek. Amit ők hozzátesznek színészként, emberként, az számomra nagyon izgalmas, emiatt nem is tudom megunni”. Albert Csilla felidézte, hogy a kispetri Csűrszínházig nyúlik vissza esetükben a felolvasóestek hagyománya: Barabás Réka meghívására Győri Klára Kiszáradt az én örömöm zöld fája című memoárját olvasta fel 2012-ben, majd megérett az idő arra, hogy egy következő eseménnyel rukkoljon elő. Középiskolai osztályfőnöke, Bara Katalin ajánlotta figyelmébe a Fejtől s lábtól című kötetet. – Nekifogtam olvasni a regényt, és még nem tudtam, hogy van-e benne női szereplő vagy sem, azt viszont igen, hogy ezt mindenképpen fel kell olvasni. Már akkor gondoltam arra, hogy Áront is „megfűzöm”. Első körben a nyelvezete érintett meg nagyon, úgy éreztem, ott van bennem, nem lehet elengedni. A neheze viszont csak ezután következett: sokat kellett fűzni a dolgokat, hogy a szövegrészek kötődjenek egymáshoz, ezáltal pedig egy kerek egészet tudjunk megmutatni – részletezte Albert Csilla. Mivel már nagyon beleásta magát a szövegbe, és nem szívesen „engedett volna” el bizonyos részeket, végül kollégája volt a „tisztafej”. Valahogy így állt össze tehát a felolvasóest, és persze időközben, a korábbi alkalmak során is alakult, míg elnyerte a mostani formáját. Dimény Áron megjegyezte: a szöveg nyelvi világa, amely a szórendekből épül újra, valósággal új nyelvként, elképesztően koherens és erős. – Azok a figurák, akiket mi megszólaltatunk, tulajdonképpen ebből a nyelvből épülnek fel, ugyanúgy, ahogy a történet is, és ez a nyelv nagy erővel tartja össze – hangsúlyozta a színművész. Ha pedig valaki úgy döntene, megfilmesítené a regényt, előbb meg kellene találnia ennek a filmnyelvi megfelelőjét; ha ezt nem sikerül, akkor nem nagyon lenne értelme. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 17.Zenélő bástyák, mérges diákok a kolozsvári könyvhétenVarró Dániel nem szívesen érettségizne le önmagából, Király László pedig tényleg hallotta zenélni a Szabók bástyáját – többek közt ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hallhatott a hétvégén a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közönsége. A rendezvénysorozat számtalan eseménye közt a FestivApp nevű okostelefonos alkalmazás is segített eligazodni, a Bulgakovban pedig ingyen járt a kávé azoknak, akik könyvet olvastak. A Fogoly utcában gólyalábas bohócok szórakoztatták a gyerekeket, miközben szüleik a könyves standok kínálatából válogattak. A pénteki nap egyik legizgalmasabb eseményének a budapesti Varró Dániel közönségtalálkozója bizonyult. A József Attila-díjas költővel szervezett beszélgetésre jó néhány kismama elvitte a gyerekét is. Hogy ne csak felolvasásra korlátozódjon a találkozó, arról Molnár György, az Eszter-lánc mesezenekar gitárosa gondoskodott, aki Varró Dániel több költeményét is megzenésítette. A gyerekversek felolvasása mellett Varró néhány szellemes történetet is megosztott hallgatóságával. Megtudtuk, a Nők Lapja főszerkesztőjétől – miután az felkérte, hogy írjon a lapba – azt kérdezte, hogy nem írhatna-e verses formában, mire azt a választ kapta: alkosson csak prózában, mert „a versek összezavarnák a Nők Lapja olvasóit”. Arról is beszámolt, hogy már az első kötetére olyan kritikát kapott, miszerint túl gyerekes, sőt a „posztinfantilizmus előfutára”. „Rájöttem, hogy nem tudnék önmagamból ötösre leérettségizni” – fogalmazott a költő, hozzátéve, hogy mióta érettségi tétel lett belőle, rengeteg üzenetet kapott érettségizőktől, hogy segítsen kidolgozni a róla szóló tételt. Az egyik diák ráadásul megfenyegette, hogyha őt húzza ki az érettségin, és megbukik, akkor „kiheréli” a szerzőt. Tamási Áron, a közszereplő Természetesen a könnyed, vidám rendezvények mellett komolyabb hangvételtű irodalmi események is helyet kaptak a könyvhét programkínálatában. Május 26-án lesz Tamási Áron halálának 50. évfordulója, ennek apropóján emlékkonferenciát szenteltek a szervezők a farkaslaki születésű írónak. Ezúttal nem elsősorban a szépíró Tamásiról, hanem közéleti szerepvállalásáról esett több szó. Kónya Hamar Sándor Tamási Áronnak a Vásárhelyi Találkozón betöltött szerepét taglalta, Láng Gusztáv, Dávid Gyula és Kántor Lajos pedig személyes emlékeket idéztek fel az íróval kapcsolatban, Tamási 1956-os, a Bolyai Egyetemen tartott közönségtalálkozója köré építve elbeszéléseiket. Kónya Hamar Sándor elbeszéléséből többek közt megtudtuk: Tamási Áron az általa szervezett Vásárhelyi Találkozó után – amelynek célja az volt, hogy a különböző ideológiai irányzatokat képviselő erdélyi magyar értelmiségieket együttműködésre bírja – úgy nyilatkozott: amit tett és mondott, normális esetben politikusi feladat lett volna. Láng Gusztáv irodalomtörténész elmondta: a Bolyai-egyetem diákirodalmi körének elnökeként annak idején neki kellett formálisan meghívnia Tamási Áront, hogy tartson előadást. Mint részletezte: Tamási nagyon nehézkesen válaszolt a politikailag kényes kérdésekre, ugyanis közhelyeket sem akart mondani. Amikor viszont a gyerekkoráról kezdett el mesélni, akkor már könnyedén beszélt, később derült ki, hogy A vadrózsa ága című önéletrajzi írását mondta fel. Láng szerint Tamási akkora műgonddal írta meg a regényeit, hogy írás közben meg is tanulta őket kívülről. Hozzáfűzte, Tamási novellái új fejezetet nyitottak a magyar irodalomban. Dávid Gyula irodalomtörténész szintén jelen volt a Tamási Áron előadásán, azonban emlékei helyett inkább a rendelkezésre álló korabeli forrásokra hagyatkozott. Köztük volt Jordáky Lajos szociológus naplója és kihallgatási jegyzőkönyve is. A forrásokból kiderül, Tamási 1956 október 15-én érkezett meg Kolozsvárra feleségével, aznap este Jordáky Lajossal beszélgettek, a közönségtalálkozóra pedig 17-én került sor. Mintegy 700 diák ünnepelte akkor Tamási Áront. Dávid Gyula hozzáfűzte, a Tamási Áron megfigyeléséről szóló akták még mindig nem kerültek elő a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács irattárából. Egy műemlék orgona hangja Király László kolozsvári költő A Bethlen-bástya dallama című legújabb verseskötetét mutatta be a könyvhéten a Bulgakov irodalmi kávéházban. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényén László Noémi költő kérdésére Király elárulta, egészen banális dolgot jelez a cím. Amikor ő felkerült Kolozsvárra, még romos állapotban volt a Bethlen-bástya néven is ismert Szabók bástyája, az októberi szelesebb reggeleken átfújt a bástya ablakain a szél, így a műemléképületből orgonálásra emlékeztető dallamok szűrődtek ki. László Noémi kérdésére elmondta: nem tudja, mi lesz a mostani ifjú alkotók sorsa, de biztos benne, hogy bármilyen kátyúból megtalálják a kiutat. Alapítvány fiatal írókért Méhes György író idén száz éve született, ezért két rendezvényt is szenteltek a centenáriumi megemlékezésnek a szervezők. Csütörtök este a Bulgakov irodalmi kávéházban Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze olvasott fel Méhes György műveiből. Szombaton pedig a kolozsvári magyar főkonzulátuson Méhes György Földi istenek című egyfelvonásos színdarabját olvasták fel. Az eseményeken az örökösök részéről jelen volt Sárkány-Nagy Erzsébet és a Bulgakov kávéház tulajdonosa, Nagy Elek, az író gyermekei, akik bejelentették: alapítványt hoznak létre a fiatal tehetséges írók támogatására és édesapjuk hagyatékának gondozására. Nagy Elek elmondta: az alapítvány 100 millió forintos nagyságrendű összegből gazdálkodik, célja felkutatni az új tehetségeket. Hangsúlyozta: édesapjuk beléjük táplálta az irodalom szeretetét, a nemzettudat megtartása pedig irodalom nélkül lehetetlen. Az alapítvány fő feladata a már korábban alapított Méhes György irodalmi díj odaítélése lesz, emellett a 2007-ben elhunyt író szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogja segíteni a fiatal szerzőket. Szőcs Géza író, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális tanácsadója arról értekezett, hogy Méhes György életpályáját folytonos újrakezdés jellemezte. Az, hogy Méhes György humora ma is aktuális, a jelenlévőknek egyértelműen kiderülhetett a Földi istenek egyfelvonásos színdarabból, Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Dimény Áron színművész remekbe szabott előadásában. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. május 19.Livingroom Györgyjakab EnikővelAz évadban az utolsó, a sorozatban a tizenhatodik Livingroom beszélgetésére várják az érdeklődőket május 20-án, pénteken este fél 10-től, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokába. A meghívott Györgyjakab Enikő, akit Dimény Áron és Sinkó Ferenc faggat majd. Laczó Júlia és Albert Csilla ezúttal is ínyencségekkel kedveskednek a résztvevőknek. Az est zenei aláfestését Farkas Loránd, Viola Gábor és Szép András biztosítják. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 2.Romboló előítéletek – Új programot indít az Életfa Családsegítő EgyesületKözösségi programot indít a Kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani! címmel, azzal a céllal, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknek megkönnyítse a beilleszkedését a társadalomba. A program június 4-én indul a Báthory István-gimnázium kis épületének udvarán szervezett gyermeknapi rendezvénnyel. Deme Ilona, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: régi igényről van szó, amelyet a családok fogalmaztak meg. Az Életfa terápiás és mozgásfejlesztő foglalkozásain ugyanis részt vesznek speciális nevelést igénylő gyerekek is. Ekkor szembesültek azzal, mennyire fontos a gyerekeknek, hogy a foglalkozások után szocializálódhatnak, játszhatnak a játszótéren, illetve ekkor mérték fel, hogy mekkora igény van erre. „Kerülik a nyilvánosságot ezekkel a gyerekekkel a családok. Azt mesélték nekünk, hogy nagyon sok kellemetlen élmény érte őket a játszótereken. Például elrántják az ő gyerekük mellől az egészséges gyereket a szülők, mintha fertőző lenne a betegsége, vagy azt tapasztalták, hogy félnek a gyerekeiktől. Ezeket az előítéleteket szeretnénk lebontani" – fejtette ki a Krónikának Deme Ilona. Hozzáfűzte, felkínálják az Életfa segítségét, eszközeit, hogy a játszótér számukra is biztonságos tér legyen. Ugyanakkor elmondta, nem pusztán a gyerekekről van szó, hiszen számos családban él hasonló gondokkal küzdő idősebb családtag is. „A program indulása elsősorban gyerekeknek szól, de felnőtteket is szeretettel várunk" – magyarázta. A program a különleges nevelési igényű gyermekeknek szól, amelynek során az egyesület szakemberei fejlesztőtevékenységekkel, szabad játékkal és drámacsoporttal várnak majd mindenkit, aki játszani szeretne. Első lépésként a szervezők Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése változzék. A meghívott előadáshoz a teret a Kolozsvári Állami Magyar Színház biztosítja, a Graffaló ugyanakkor a 7. Kolozsvári Magyar Napok kiemelt programpontja. Az Életfa Családsegítő Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozott a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem, illetve a Kolozsvári Magyar Napok is. Az Én is szeretnék játszani! projekt nagykövetei Albert Csilla és Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. június 20.Együtt játszottak hétvégén KolozsváronEgyütt játszani, közösséget alkotni – ezt a kulcsmondatot ismételték többen a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani elnevezésű kezdeményezésének hétvégi kedvcsináló rendezvényén. Az ősszel induló átfogó program célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára megkönnyítse a beilleszkedést a társadalomba. Ehhez azonban a kezdeményezőknek támogatókra is szükségük van. Az egyesület ezért szervezett kerti partit, ahol a különböző fogyatékkal élő és az egészséges gyerekek együtt játszhattak az Életfa székhelyén. A kertben az érdeklődők hűs limonádét kortyolhattak és közben Balázs Imre József megzenésített verseit hallhatták a költő előadásában, majd a Jazzybirds zenekar koncertjén vehettek részt. Deme Ilona, az egyesület elnöke elmondta, az ötletet az adta, hogy Deák Katalinnal – a projekt másik ötletgazdájával – közösen felismerték, hogy hiányzik egy olyan közösségi tér, ahol például a down szindrómás vagy mozgássérült gyerekek együtt játszhatnának a többiekkel. Az Életfa egyesületnél a tér adott volt, így csak be kellett népesíteni gyerekekkel. A kezdeményezés több közéleti személyiség tetszését elnyerte, Albert Csilla és Dimény Áron kolozsvári színművész is vállalta, hogy nagykövete lesz a programnak. „Próbáltuk elérni Angelina Jolie-t, de nem ért rá, ezért lettem én a nagykövet" – tréfálkozott a kapunyitás előtti sajtóbeszélgetésen Dimény Áron. Deme Ilona ugyanakkor elmondta, nagy álmuk, hogy a kertben fel tudjanak szerelni egy speciális hintát a mozgássérült gyerekeknek, ilyen ugyanis nemhogy Kolozsváron, de egész Romániában nincsen. Makkai Bence, a projekt művészeti vezetője kérdésünkre kifejtette, amikor felismerték, hogy nagyobb horderejű lesz a program, úgy ítélték meg, hogy mindenképp jó lenne ráhangolni a kolozsvári, erdélyi közösséget az őszi kezdésre. „Azért szerveztük ezt a kerti partit, hogy megmutathassuk, miről szól a kezdeményezés: a találkozásról, az együtt játszásról. Fontos, hogy őszre ráhangolódjanak az emberek a szakmabeliek által irányított foglalkozásokra" - magyarázta. A szervezők első lépésként Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását, a társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése változzék. Az előadás a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt rendezvénye lesz. Szabó Lilla, az augusztusi rendezvénysorozat programigazgatója úgy értékelt, a fogyatékkal élőkről szóló projekt gazdagítja a kolozsvári és erdélyi közösséget. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 14.Ők is szeretnek játszani – elfogadást tanultak a Kolozsvári magyar gyerekekTöbb tucat fogyatékkal élő és „normál fejlődésű” gyerek játszott együtt szombat délután a Kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület udvarán. Sok önfeledt kacagást hallottunk. Másodszor szervezte meg szombat délután a Kolozsvári az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér című rendezvényt, amelynek lényege, hogy fogyatékkal élő gyerekeket is bevonnak a közös időtöltésbe. Az esemény az egyesület által elindított, Én is szeretnék játszani projekt része. Ennek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek. Az egyesület udvarán mozgáskorlátozott, hallássérült, Down-szindromás, beszédzavaros kisfiúk és kislányok játszadoztak, de láttunk fogyatékkal élő felnőtteket is. A délután folyamán Bertóti Johanna, a Kolozsvári társulat, a Váróterem Projekt tagja énekelt a kicsiknek, a felnőttek – köztük a színész Dimény Áron – kedvenc meséjüket olvasták fel nekik. Az Életfa Családsegítő Egyesület vezetője, Deme Ilona a Maszolnak elmondta, a júniusi rendezvényhez képest lehet, hogy kevesebb fogyatékkal élőt sikerült bevonni a közös játéjba, de aki eljött, az családja körében érkezett. "Ezt egy nagyon fontos lépésnek tartjuk, hiszen az igazi társas kapcsolatok egyének és nem intézmények között alakulnak ki" – magyarázta. Romániában a statisztikai hivatal adatai szerint 0,69 százalék – 30163 személy – a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya. Kolozs megye összesen 2661 sajátos nevelési igényű gyermeket számlál. „Már azt sikernek tartjuk, hogy elkezdtünk beszélni, gondolkodni a fogyatékkal élők társas kapcsolatainak helyzetéről és lehetőségeiről” – mondta Deme Ilona. A pszichológus szerint ezeknek a kicsiknek a fejlődése is attól függ, hogy mennyire van lehetőségük a társas kapcsolatok kialakítására, milyen oktatásban részesül, és mennyit törődnek velük. „Hogy közösségünk életében a fogyatékkal élők nem vesznek részt, annak legfőbb okát a társadalom mássághoz való viszonyulásában látjuk. Hiszünk abban, hogy minden gyermek számára a legjobb fejlesztési módszer a játék, és hogy mindannyian társas kapcsolatainkban fejlődünk leginkább” – magyarázta az egyesület vezetője. Mint megtudtuk, az Én is szeretnék játszani projektet márciusban indították el. Céljuk legalább részben lebontani az előítéleteket, mert szerintük a fogyatékkal élő személyek jó része képes beilleszkedni a közösségi intézményekbe: iskolába járni, munkát vállalni és részt venni a szabadidős tevékenységeken. További terveikről Deme Ilona elmondta: augusztus 19-ére Kolozsvárra hívták a Budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Előadásuk a Kolozsvári Magyar Napok színházi rendezvényeinek részeként pénteken tekinthető meg két alkalommal. 2016 őszétől szakemberek vezetésével rendszeres integrációs fejlesztő tevékenységet szeretnénk indítani, ahol az eltérő nevelési igényű és normál fejlődésű gyermekek együtt játszhatnak és tanulhatnak. „Rendszeressé kívánjuk tenni a Játszó.tér eseményünket is. Ahhoz, hogy az Életfa udvara a sajátos nevelési igényű kicsik számára is igazi játszótér lehessen, meg szeretnék vásárolni Kolozsvár első, mozgássérültek számára készült hintáját, valamint az ehhez szükséges gumiszőnyeget.” Deme Ilona elmondta, a Baltazár Társulat fellépéséhez szükséges pénzt támogatóiknak köszönhetően már sikerült előteremteni. A hinta beszerzéséhez a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtenek adományokat. Számos Kolozsvári intézmény az Én is szeretnék játszani projekt mellé állt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Két kiemelt támogatójuk a Cosmetic Plant és a Budaval. Adományokat a következő bankszámlaszámra várnak: Asociația Copacul Vieții – Életfa Családsegítő Egyesület, RO57OTPV200000653359RO02. Cs. P. T. maszol.ro 2017. január 16.Lutri, lelkesedés, vastaps – avagy Légy jó mindhaláligSzámos gyermeket és fiatalt vonultatott fel a produkció Megérte keményen dolgozni és hinni abban, hogy minden a legjobb úton halad a Légy jó mindhalálig című musical próbafolyamata során: perceken át tartó vastapssal honorálta a közönség a végeredményt szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Olyan előadást láthattunk, amely helyenként mulatságos, máskor szomorkás vagy éppen szívszorongató, de kétségkívül tanulságos pillanatokat szerez gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amelyekből elraktározhatunk a hétköznapokra. A Nyilas Misit játszó Ábrahám Gellért mellett a 28 gyermek és fiatal is remekült helyt állt, ugyanakkor a színészek teljesítményében is láthattunk emlékezetes alakításokat. Büszke lehet a teljes alkotócsapat – köztük Béres László rendező, Jakab Melinda koreográfus és Horváth Zoltán korrepetitor –, hogy „megcsinálták, sikerült”, remélhetőleg a bemutató után is sokan kíváncsiak lesznek az előadásra. Március végéig öt alkalommal tekinthető meg. (Fotók: Biró István) – A történet olyan üzenetet fogalmaz meg nekünk, felnőtteknek, ami miatt talán nehezebb ünnepelni önmagunkat. Azért vagyunk itt, hogy a gyerekeket ünnepeljük, akik nagyon szép munkát végeztek – hangsúlyozta a bemutató után, az emeleti előcsarnokban tartott fogadáson Visky András, a színház művészeti vezetője. Elsőként a szülőknek mondott köszönetet, akiknek a támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a próbafolyamat: elhozták gyerekeiket a szereplőválogatásra, bizalommal tették ezt, és a gyerekeknek bizonyos értelemben otthona lehetett a színház a felkészülés során. Ugyanakkor az iskolaigazgatóknak, tanítóknak, tanároknak is megköszönte, amiért „nagyvonalúan elnézték, hogy a gyerekek olykor talán jobban szeretik a színházat, mint az iskolát”, valamint a színészeknek, akik nagy szeretettel és odafigyeléssel dolgoztak együtt a társasággal. Visky hozzáfűzte: a műszak és a teljes színházi stáb érdeme is, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott a felkészülés idején, és a gyerekek örömüket lelhetik mindabban, ami az elmúlt három hónap kemény munkájának eredményeként létrejött. Béres László rendező mellett, aki nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel foglalkozott a kis tehetségekkel, Jakab Melinda koreográfus, Horváth Zoltán korrepetitor, Veres Emőke rendezőasszisztens, Ledenják Andrea jelmeztervező és Csíki Csaba díszlettervező érdeme is, hogy megszületett az előadás – szakmai tudásukat megköszönve azt tanácsolta a gyerekeknek: „vigyétek el az élményeket, örüljetek a szüleitekkel és az egész várossal együtt, ahogyan mi is örülünk annak, amit láthattunk a teljes csapattól a színpadon”. Béres László felidézte, hogy amikor még a folyamat elején találkozott a szülőkkel, úgy fogalmazott: nem szeretné, ha az aranyos jelzőt társítanák az előadáshoz, amiért gyerekek szerepelnek benne; inkább arra törekszik, „hogy mindenki attól döbbenjen meg, hogy ezek a gyerekek mire képesek. Bízom abban, hogy beváltottam ezt az ígéretemet, és azt kérem a csapattól, hogy mindig ezt tartsák szem előtt”. Ábrahám Gellért lapunknak elárulta, hogy az előadás elején ugyan kicsit még izgult, de aztán nagyon hamar elmúlt ez az izgalom. A végén, amikor mindenki sírt, nevetett, jó érzéssel töltötte el, hogy „megcsináltuk, sikerült”. Laczkó Vass Róbert színművész verssel kedveskedett barátjának, amelyet egy órával a bemutató előtt tett közzé a Facebookon, Gellért csak akkor szerzett tudomást az ajándékról, amikor leültünk beszélgetni. Először négy évvel ezelőtt, a Kolozsvári Magyar OperaValahol Európában című musicalében dolgoztak együtt, majd tavaly A kétbalkezes varázslóban láthattuk őket Fitzhuber Dongóként és Éliás Tóbiásként. A színésznek ezúttal egy erőteljesen negatív szereplőt, Gyéres tanár urat kellett megformálnia, a kettejük közötti barátság viszont korántsem gyengült emiatt. A darab összefüggésében Laczkó Vass Róbert kifejtette: nem hiszi, hogy napjainkban a gyerekek élete olyan zavartalan és laza, „gyerünk a jégre” történet lenne, mint annak idején, az egy sokkal szebb időszak volt. – Ma már annyi furcsa behatás éri őket minden területről, iskolából, moziból és egyéb helyekről, hogy az érettségi fokuk teljesen másmilyen, mint száz esztendővel ezelőtt. Talán ezért is van az, hogy ennyire lazán és könnyedén tudják a színpadon kibontani, holott ez egy kegyetlen, embertelen történet. Kellemetlen is lehetett volna számukra, mint ahogy az Európa története is, de a munkamódszer révén sikerült beléjük csöpögtetni a történet lényegét. Megértik, és a maguk 21. századi lazaságával tudják ezt megfelelő módon tálalni – magyarázta a színész. Büszkén nyugtázták Ábrahám Gellért szülei, hogy kisfiuk ezúttal is remekelt. Édesanyja, Gizella megjegyezte: ismerték ugyan ezt a fajta, Nyilas Misiéhez hasonlatos lelkületét, viszont nem gondolták volna, hogy ez ennyire meghatja a közönséget. – Meglepődtünk, amikor láttuk, hogy mit hozott ki magából. Egy évvel ezelőtt még azt mondtuk, hogy A kétbalkezes varázslóban minden tökéletes, a mostani alkalom viszont még azt is felülmúlta – tette hozzá az édesapa, Ábrahám Tibor. Szerencsésnek tartja, hogy – akárcsak aValahol Európában – a gyerekek mellett a felnőtteket is arra ösztönzi a produkció, hogy időről időre visszatérjenek a színházba, jó ennyi gyereket látni egyszerre a színpadon. Kántor Melinda (Viola) arról beszélt, hogy mindannyian nagyon szeretni valóak, egytől egyig komolyan, elszántan, becsülettel végezték a dolgukat, a színészek számára is öröm volt ezt megtapasztalni. Ábrahám Gellért tehetsége mellett a két Doroghy Sanyikára is kitért: Rancea Alex-Krisztián és Bodor Kristóf is telitalálat a szerepre: „nyilván, nem ennyire felnagyítva, de valahol mindketten Doroghy Sanyikák, olyan vitalitás, egészséges csintalanság van bennük, amit nagyon jól lehetett használni. Még hasonlítanak is egymásra, ügyesek, egymástól is sokat tanultak”. Ezt a gondolatot fűzte tovább Dimény Áron (Igazgató): a színpadi munkához való hozzáállás, öröm, vidámság és végtelen sok energia tekintetében is sokat lehet tanulni a gyerekektől, emberként és színészként egyaránt. – Nagyon megérintett sokszor az, ahogyan a gyerekek dolgoznak, sokszor a profikat megszégyenítő koncentrációval, jelenléttel, fegyelemmel tudnak jelen lenni – mondta. Az előadás legközelebb január 21-én, szombaton este 7 órától nézhető meg, majd a továbbiakban január 28-án, február 18-án, valamint március 5-én és 26-án is látható. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 29.Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta. Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni. Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”. Alább közöljük a teljes szöveget: Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József maszol.ro 2017. április 3.Színház és árnyoldalaBizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem. Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”. Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban. Hát akkor, lássuk. 1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”. És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt. 2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről. Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa. 3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...” 4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják. „Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”. Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”. Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti. 5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”. Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel. 6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna. A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről. „A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie. * Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni. És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?) Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad... Nyilatkozat Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József. Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 19.Alkotói ösztöndíjjal tüntette ki a Communitas az erdélyi kortárs művészeketTizenötödik alkalommal osztotta ki csütörtök este a Communitas Alapítvány az Alkotói Ösztöndíjat valamennyi erdélyi kortárs művész számára színház-, és zeneművészet, film és televízió, irodalom, valamint vizuális művészetek kategóriákban. A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében szervezett gálán rövid performanszokkal bemutatkoztak a 2016-ban díjazott művészek is. Az est házigazdája Dimény Áron színművész volt. Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: téves azt gondolni, hogy a tehetség nehéz körülmények között is felszínre tud törni. El kell ismerni, hogy a művészetnek mindmáig ellenállással kell megküzdenie. Úgy véli, az RMDSZ-nek, a Communitas Alapítványnak és az Ösztöndíjbizottságnak is feladata annak a természetes kötelességnek eleget tenni, miszerint a tehetségeket nem háttérbe szórítani, hanem támogatni kell. Mindezt pedig Csontváry Kosztka Tivadar példájával magyarázta, aki 1913-ban fontosnak tartotta, hogy a keleti utazásairól beszámoljon a hatalomnak. „Ki tudja, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha 1913-ban az a kormány, amelyhez Csontváry ezzel a képeslappal fordulni szeretett volna, ezt tekintette volna fontosnak, erre figyelt volna igazán, hogy mi a helyzet a művészekkel, az alkotó emberekkel” – fogalmazott Markó, majd ismertette azt a történetet is, amelyből kiderül, hogy Csontváry egész életművét ma csupán a szerencsének köszönhetően ismerhetjük. „Ki tudja, hány Csontváry kallódott el az elmúlt évszázadokban?” – figyelmeztetett az Ösztöndíjbizottság elnöke az alkotók felkarolásának fontosságára. Idén az Alkotói Ösztöndíj színházművészet kategóriájában Benedek Ágnes, Bonczidai Dezső, Csiki Szabolcs, Györfi Csaba, György Botond, Katona Dávid, Simon Boglárka-Katalin, Szekrényes László és Varga Balázs, a zeneművészet terén Benedek Tibor Magor, Bordos Nagy Kinga, Diószegi Benjámin, Fonte di Gioia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Koncz Kriszta, Kovács Dalma Lidia, Nagy Gergő, Sófalvi Emese kapott kitüntetést. A film és televízió kategóriájának győztesei: Antal Szabolcs, Balla Zoltán, Bende Attila, Boros Melinda, Demeter Katalin és László Rozália Annamária, az irodalom műfajában pedig Bertóti Johannát, Biró Árpád Leventét, Fischer Botondot, Gál Hunort, György Alidát, Kali Ágnest, Kiss Lehelt, Sárkány Tímeát és Varga Melindát díjazták. A vizuális művészetek idei ösztöndíjasai: Csala Hermina, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Hátszegi Zsolt, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Nyiri Dalma Dorottya, Péter Emőke Eszter és Ungvári-Zrínyi Kata. Az ünnepélyes díjátadót valamennyi tavalyi ösztöndíjas pár perces produkciójával tették a szervezők még gördülékenyebbé. A „jobbkezes” Bagossy Norbert testvérével, a „balkezes” Bagossy Lászlóval lépett színpadra, ugyanis a felvezetőből megtudtuk, hogy éppen emiatt a szempont miatt bizonyult nehéz feladatnak az első közös gitáruk megvásárlása. Varga László Edgár költő, a Perspektíva diáklap és a Krónika korábbi munkatársa Arany jános: Arany Jánoshoz című versét olvasta fel. Adorjáni Anna A fürdőszoba című regényéből olvasott fel, aki bemutatkozójában a tinédzser kori naplójába is betekintést nyújtott, amelyben így fogalmazott: „az írás megvalósulási forma, az önmagam megismerését szolgálja, és ez az első lépés a tisztánlátás felé”. A kolozsvári születésű zongorista, a Jazzybirds együttes alapítótagja, több mint 70 dal zeneszerzője, Szép András Koncz Krisztával lépett színpadra. Köllő Csongor szabadúszó színész, egyetemi oktató, a Shoshin Színházi Egyesület alapítótagja Kulcsár Árpád irodalmi ösztöndíjas, költő, újságíró A hívás című versét adta elő. A színész egyebek mellett így írt magáról: „meggyőződésem, hogy a színházban töltött életben nem állhat le a tanulás, az edzés, de az új kifejezési módokhoz való közeledés sem”, Kulcsár pedig eképpen: „szeretek a határokon mozogni, néha úgy képzelem, hogy a nyelv vagy a lírai forma határán is mozgok”. A 2016-ban vizuális művészetek kategóriában díjazott ösztöndíjasok kiállítását Sipos László méltatta, a gálát Demeter Vincze András és a hazai kórusrepertoár egyedi színfoltja, a Melodeus Kórus közös előadása zárta. Tasi Annabella / maszol.ro 2017. május 20.Tizenötödjére támogat fiatal erdélyi magyar művészeket a CommunitasEgy évig tartó támogatást kap 40 fiatal alkotó. Gálaműsor keretében díjazták őket. Tizenötödik alkalommal osztották ki a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait, amire idén is öt szekcióban pályázhattak 35 év alatti művészek. A nyertesek egy éven keresztül havi 800 lejt kapnak az alapítványtól, ennek célja, hogy amennyire tehetik, az alkotók fölszabadíthassák a kreativitásra szánt idejüket és a munkájukra koncentrálhassanak. A gálaműsornak idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdióterme adott helyet, a “műsorvezető” pedig Dimény Áron, az intézmény színésze volt, aki köszöntőjében elmondta: egyre többször lépnek abban a térben fel fiatal alkotók, úgyhogy jó hely a gálának. Dimény örült annak, hogy egyre több olyan nevet lát a díjazottak között, akik már nem ismeretlenül tűnnek fel, így valamiképpen életművek beérésének is tanúi lehetünk, ha a Communitas-díjazottakra tekintünk. Az eseményen az alkotói ösztöndíj zsűrielnökeként részt vevő Markó Béla Csontváry Kosztka Tivadar életének és élete utáni epizódjaira építette fel beszédét. Az egyik egy levél, amit a festő 1913-ben írt politikusoknak, és mindenki a sajátos őrület jelének vette, hogy egy művész a hatalomnak akar beszámolni keleti utazásának eredményeiről, mert úgy érzi, ez a hatalomra tartozik. “Ki tudja, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha a kormány 1913-ban erre figyelt volna igazán, a művészek és alkotók helyzetére, hogyha ez lett volna akkor az igazi hír, és nem a feszültségek és a háborús készületek?” - tette fel a kérdést Markó, aki elmondta “nekik az a feladatuk, hogy egy természetes kötelességet teljesítsenek, ami azt jelenti, hogy egy közösségnek, társadalomnak felelőssége és feladata, hogy a maga tehetségeit ne szorítsa háttérbe. “Nem hiszek abban, hogy a tehetség bármilyen mostoha körülmények közt érvényesül, hogy felszínre tör a legnehezebb körülmények között is." Ezt követően arról beszélt, hogy a Csontváry-festményeket 1919-ben a család a fuvarosoknak akarta eladni, mert művészeti értéket nem láttak bennük, a vászonnak viszont ponyvaként jó ára volt. Végül a család egyik tagjának jelentős erőfeszítései miatt nem végezték a képek a szekereken. Markó szerint ezt a történetet kétféleképpen is lehet érteni: hogy lám, a tehetség úgyis mindig eléri a közönségét, vagy úgy, hogy ki tudja, hány meg hány Csontváry végezte így világszerte, szerencse és támogatás hiányában. Ő az utóbbi értelmezést tartja jobbnak. Az RMDSZ volt elnöke után Bagossy László és Bagossy Norbert léptek fel két dallal, majd Varga László Edgár mondta el az Arany János Arany Jánoshoz című versét, amit a Látó felkérésére írt. Ezután elkezdték kiosztani az ösztöndíjakat, idén ők lettek a díjazottak: Színházművészet: Benedek Ágnes, Bonczidai Dezső, Csiki Szabolcs, Györfi Csaba, György Botond, Katona Dávid, Simon Boglárka-Katalin, Szekrényes László, Varga Balázs. Zeneművészet: Benedek Tibor Magor, Bordos Nagy Kinga, Diószegi Benjámin, Fonte di Gioia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Koncz Kriszta, Kovács Dalma Lidia, Nagy Gergő, Sófalvi Emese. Film és televízió: Antal Szabolcs, Balla Zoltán, Bende Attila, Boros Melinda, Demeter Katalin és László Rozália Annamária. Irodalom: Bertóti Johanna, Biró Árpád Levente, Fischer Botond, Gál Hunor, György Alida, Kali Ágnes, Kiss Lehel, Sárkány Tímea és Varga Melinda. Vizuális művészetek: Csala Hermina, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Hátszegi Zsolt, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Nyiri Dalma Dorottya, Péter Emőke Eszter, Ungvári-Zrínyi Kata. A díjazásokat különböző felolvasások, zenélések szakították meg. Adorjáni Anna felolvasott egy részletet készülő regényéből, aminek A fürdőszoba a címe, aztán Szép András zongorához és Koncz Krisztával adtak elő egy dalt, majd Demeter Zsuzsánna elbeszélése következett volna, a Mosoly című, de a mosoly csak generálva lett végül, mert neki nem lett szólva, hogy fel kell olvasnia, s mint ilyen, ő jelen volt, az elbeszélése meg kevésbé, így helyette Dimény adott ötleteket a Communitasnak, hogy lehetne közös jam-session a díjazott zenészekkel, antológia a szerzőkkel. Az esemény vége kissé összesűrűsödött, főleg mert ekkor futottak be, akik eladdig elkéstek, Köllő Csongor még program szerint előadta Kulcsár Árpád (tavalyi ösztöndíjas és a cikk szerzőjének, na hát megint ilyen hülye újságírói helyzet van) A hívás című versét, aztán befutott a kardiológustól Kántor Lajos. A kardiológustól jó hírt kapott, ezért jókat mondott a tavalyi év képzőművészeti díjazottjainak kiállításáról is, mint mondta, egyesek már fel is nőttek az igen nívós kolozsvári szcénához, többen meg felnövőben vannak. Aztán a Melodeus kórus is betoppant, és Eric Whitacre Cloudburst című kórusművel avantgárd zárlatot adtak a gálának. Kulcsár Árpád / Transindex.ro 2017. május 24.Laczó Júlia „A színház jó házasság, a kés, vágódeszka őrült szerelem”A Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki esti A mélyben című előadását követően a teátrum emeleti előcsarnokában az egyik legcsaládiasabb Livingroom zajlott: Laczó Júlia színésznőt férje, Orbán Attila és volt egyetemi csoporttársa, jelenlegi kollégája, Dimény Áron faggatta. Az est családias hangulatához hozzájárult, hogy a beszélgetésbe a színművésznő fia, Iván is bekapcsolódott. A rendezvény alatt fény derült arra, hogy a művésznő egy szerep miatt vágatta le a haját, így régi álma valósulhatott meg, illetve arra is, hogy terhessége alatt nem édességet, hanem sorozatot kívánt. Az est egyik legfontosabb, így legelsőként feltett kérdése az volt: ki szolgáltatja a szokásos, beszélgetés-végi vacsorát a Livingroomon, ha Laczó Júlia a meghívott. Mint köztudott, általában ő szokott lenni a beszélgetőestek „főszakácsa”. Laczó Júlia, a 19. Livingroom meghívottja, és egyben az eddigi rendezvények „főszakácsa” viccesen megjegyezte: erre az estére legalább Gordon Ramsey-t vagy Jamie Olivert kellett volna meghívni, ha nem ez történt, akkor vagy kamillateát kap, vagy a Via étterem személyzete lepi meg. A színművésznő nem tévedett: a számára sokat jelentő Via étterem munkatársai készítették az est résztvevőinek a vacsorát. – A ma esti menü összeállításakor figyelembe vettük Juli kedvenceit. Azt az ételt készítettük el, aminek a receptjét Juli először kérte el tőlünk. A desszert pedig épp ennek a fordítottja: az volt az első recept, amit mi kértünk el tőle, és ami idén nyáron fel fog kerülni az étlapunkra. Így lett a ma esti menü: palócleves és mojito mousse – árulta el az étterem munkatársa. Amint a beszélgetés elején kiderült, Laczó Júlia színészgyerekként hamar eldöntötte, hogy nem akar szülei nyomdokaiba lépni, nem vonzotta a színészvilág, ám a jog annál inkább, ügyvéd szeretett volna lenni. Az érettségi előtt aztán megtanult egy Eminescu-verset, amely lenyűgözte, akkor érezte először, hogy ezt meg akarja osztani a világgal. A verset legelőször szüleinek adta elő, majd közölte: színész lesz belőle is. – Édesapám erre azt mondta: legyél fiam inkább kritikus – mondta a színésznő. Persze, mint hozzáfűzte: a szülei azt mondták, ha ezt a pályát akarja választani, ők nem állnak az útjába, támogatják elhatározásában, ugyanakkor azt is pontosan tudták, hogy a lányuk tudatában van annak, milyen nehézségekkel jár ez a szakma. Érettségi után nem vették fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, így egy évig Szatmárnémetiben volt segédszínész. A következő évben újra próbálkozott Marosvásárhelyen, szintén sikertelenül, majd elkezdett Kolozsváron felkészítőkre járni. Laczó Júlia elmondta: Szatmárnémetiben jó csapat volt, rengeteget tanult, viszont a kolozsvári felkészítők, a bemelegítő és levezető feladatok, a koncentrációs gyakorlatok számára addig ismeretlen szabadságot nyújtottak. Végül sikerült a felvételi, és bekerült a kolozsvári főiskolára, ahol többek között az est kérdezői, Dimény Áron és Orbán Attila voltak a csoporttársai. Ami a házasságukat illeti, kiderült, hogy Laczó Juli utálta Attilát, pökhendi volt, idősebb, és mindenkinél okosabb. Mire Orbán Attila bevallotta, nem személy szerint Julival volt problémája, ő az egész csoportot utálta. Juli ellenszenvét látva egyik tanáruk „párosította össze” őket egy egyetemi feladathoz, konkrétan addig kellett gyakoroljanak egy jelenetet, amíg Juli szembe nem nevet társával. A közös gyakorlást végül sörözés követte, majd a titkos kézfogásokból házasság lett. Nászajándékba kaptak egy lakást Tenkeszéplakon, amely településhez gyerekkori emlékek is kötik. Laczó Júlia a beszélgetés elején elárulta, nem lokálpatrióta, inkább a települések különböző helyszíneihez kötődik, nem tud ragaszkodni egy helyhez, ott szeret lenni, ahol fellélegezhet. Szüleivel rengeteget kirándult a Fekete-Körösnél, sátorban laktak, úsztak, horgásztak. Ezt a hagyományt folytatva Juli családjával évente egy hónapot tölt a Fekete-tenger partján. Az egyetem befejezése után, 1997-ben csatlakozott a kolozsvári társulathoz, ám rövid idő múlva, 2000-ben Nagyváradra költözött férjével. – Szerettünk volna változtatni valamit az akkori váradi színházi életen, meg szerettük volna váltani a világot és a színházat. Persze nem sikerült, három év után nem hosszabbították meg a szerződésünket. Parászka Miklós felajánlotta, hogy menjünk el Csíkszeredába. Akkoriban volt egy kicsi Seat Ibizánk, abba bepakoltunk: kislábos, nagylábos, kutya, minden. Mikor becsuktuk a kocsiajtót, szólt a telefon, hívott Tompa Gábor, hogy szálljunk ki Kolozsváron, és itt pakoljunk le – mesélte a színésznő. Végül egy évadot töltöttek Csíkszeredában a Csíki Játékszín társulat tagjaiként, visszafelé jövet pedig Kolozsváron pakoltak ki. „Szakmailag a legjobb periódusodat éled” – jegyezte meg Dimény Áron, aki szerint tapintható a változás, ez annak is köszönhető, hogy Juli megtalálta második, életre szóló szerelmét. A Via étteremmel az első Színház Világnapi vacsorán találkozott, akkor változott meg az élete, vallotta be a meghívott. Ott járt szakácsiskolába, az étterem munkatársai segítették, rengeteget tanult és mindig meg tudott újulni. Előd, a Via munkatársa szerint: „Juli a konyhában olyan, mint egy brazil focista, aki a grundon tanult meg focizni, mozdulataiban látszik az élet.” Laczó Júlia pedig bevallotta: a színház számára olyan, mint egy jó házasság, de a kés és vágódeszka, mint az őrült szerelem. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 24.Személyes, de mégis egyetemes „léleksanzonok”Demény Péter költő, Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista közös előadását a nagyon személyes fájdalom találkozása hozta össze. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban csütörtökön, két alkalommal játszott Lélekcsönd című előadást Demény Péter szövegei alapján Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista, zeneszerző hozta létre. A második előadást követően a három alkotóval Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja beszélgetett a színház emeleti előcsarnokában. Az előadás motívuma a találkozás, de a létrejöttét is az jellemzi, derült ki a beszélgetésen. Salat Lehel Miskolcra költözése után fél lábbal azért Kolozsváron szeretett volna maradni, ezért indította el a Találkozások című előadássorozatát, amelyben erdélyi költőket mutatott be a miskolci közönségnek. Ennek eredményeként dolgozta fel Demény Péter költészetét is. A színművész szerint „véletlen találkozások mentén alakult az előadás”. A produkció Salat Lehel kezdeményezésére jött tehát létre, ő kérte fel Demény Péter költőt, hogy írjon neki sanzonszövegeket. A színművész úgy képzelte, a kész szövegeket majd egy zenész ismerőse megzenésíti. – Megkértem Pétert, írjon sanzont az alázatról, rövid időn belül érkezett is a szöveg. Néha egyszerre több témát mondtam, ő pedig sorra küldte a szövegeket – ecsetelte a munkafolyamat kezdetét a színművész. – Beköltöztem Péter lelkébe. Olyan szövegeket írt, ami én vagyok. Mindeközben Péternek jelentek meg különböző kötetei, azokból is vettem át szövegeket – mondta Salat Lehel. A kész sanzonszövegek megzenésítését végül egyetlen zenész ismerőse sem akarta elvállalni, így a színész Márkos Albert csellistát kereste fel, akinek munkásságát, zenei tehetségét már ismerte. – Saci [Salat Lehel, szerk.megj.] adott nekem egy paksaméta szöveget, többet, mint amennyit ma hallottak, majd megkért, írjak belőle sanzonokat. Ám a szövegek nem inspiráltak erre engem, így nem sanzon lett belőle, hanem az, amit ma láttak, hallottak – mondta Márkos Albert. Dimény Áron szerint az előadásra erős zeneiség jellemző, amely nem csak a csellónak tudható be, hanem a szövegre és szövegmondásra is jellemző a zeneiség. Márkos Albert megjegyezte: a szöveg és zene viszonya régóta foglalkoztatja, ám ez az előadás eltért mindentől, amit eddig tapasztalt ezen a téren, hisz ez sokkal személyesebb, mélyebb. A kész szövegeket Salat Lehellel közösen kezdték el „gyúrni”, megtalálni azok színpadi formáját, tökéletes sorrendjét, íveket építeni, illetve rálelni a zene, zenész és cselló szerepére. – A cselló ebben az előadásban a hiányzó nő, a szövegekből hiányzó erotika, a cselló képviseli a színpadon azt, amit a költő nem ír le – mondta Márkos Albert. A zenét hét akkordra építette, Krisztus utolsó hét szavára alapozva. Ezeket az akkordokat ismételgeti különböző stílusokban, néha jazzként, néha tangóként szólalnak meg. A zene nagyon precíz, összetett, ám emellett az előadás nagy szabadságot is biztosít a zenésznek. „Egyszerűség és önző személyesség jellemzi az előadást” – mondta Dimény Áron, ennek kapcsán Demény Péter kifejtette: a személyes fájdalma került ki a nagyvilágba, azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami,és ez a „valami” lett belőle. Ám nem csak a költő személyes fájdalmait dolgozza fel az előadás, Salat Lehel is kitárulkozik a színpadon. – A játéktér úgy van kialakítva, hogy amint bejön a néző, a mi terünkbe „lép be”. Mi már benne vagyunk a térben, fent vagyunk a „színpadon”, így közelebb kerülhetnek hozzánk a nézők úgy, hogy még el se kezdődött az előadás. Minden nézőt fogadok és befogadok – jegyezte meg az előadás személyességével kapcsolatban a színművész. Dimény Áron hozzáfűzte: úgy érezte, a három ember a színpadon nem akar megfelelni senkinek, nem akar se vastapsot, se kritikát, csak ott akar lenni a pillanatban. – Ez nekem terápia. Nem adok elő semmit, csak megpróbálok létezni abban, ami már egy történet, nem önmagamat, hanem a lelkemet adom. Az előadásban önmagammal tudok szembenézni, saját magamat járom végig – mondta Salat Lehel. Demény Péter szerint hiába épül nagyon személyes tapasztalatokra és fájdalomra az előadás, a felcsendülő „léleksanzonok” mégis egyetemesek. – Ezek univerzáliák az előadásban: a boldogtalanság, csalódás, boldogság, szerelem, döntés, döntésképtelenség. Mindenki érti, hogy miről beszélnek a színpadon, abban a térben. De mégsem tudsz bárkivel dolgozni ezeken az univerzáliákon. Mindenki érzi ezeket, de nem ugyanúgy – mondta el a költő, aki később kifejtette: a személyesség nem befolyásolhatja a művészeket abban, amit csinálnak, nem süllyednek egy bizonyos szint alá, és ezért igazán mestermű a Lélekcsönd, mert három „mesterember” közös munkája. – Én abban hiszek, hogy a szavaknak helyi és érzelmi, lelki értéke van, és ezeknek az értékeknek nagyon a tudatában kell lenni. Nem azt jelenti, hogy én fűrészport rágok versírás közben, azt jelenti, hogy nem vagyok öntudatlan. Ez választja el a profit a dilettánstól, hogy a profi végig tudja, hogy mit csinál. Ezt a feszültséget szeretem a versírásban, különben, hogy írtam volna én sanzonszövegeket – fejtette ki a költő, aki megjegyezte, hasonló tudatosság jellemző Salat Lehelre és Márkos Albertre is. A tudatosság kapcsán a csellista elárulta, nincs ebben semmi misztikum, csak koncentráció Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-49
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
